Keresés a lapon:
<< Vissza
Wolf’s Rain
Aithinne - 2007-08-30 14:35:31
Fantasy, Filmek, Könyvek, Sci-fi, Sorozatok, Természet

Írta: Nobumoto Keiko
Eredetileg manga-ként jelent meg, majd később anime-t készítettek belőle.

200 évvel a történet kezdete előtt az akkori civilizáció ismeretlen okok miatt összeomlott, a két részre szakadt társadalomban az arisztokraták féltve őrizték a tudást, és a jelentősen fejlett technológiákat – melyből csak a nagy erejű gyilkos fegyvereket és hatalmas csatahajókat őrizték meg -, míg a köznép nyomorban élt és szolgálta urait. Halványan megjelenik a köztisztviselői réteg, amely nem független, hanem a helyi arisztokrata úr befolyása alatt tevékenykedik.
Jégkorszak köszöntött a bolygóra, ami az embereket egymástól elszigetelt kupola-építményekbe kényszerítette, míg az addigi élettérként szolgáló városok csak romokként, nyomornegyedekként maradtak meg. A közlekedés a kis városok között a nemesek és hadseregük hajóin volt lehetséges, a földön csak kis távolságokat tudtak megtenni. A Földet egykor benépesítő állatvilág szinte teljesen eltűnt a zöldellő erdőségek nagy részével együtt, s vele pusztult az emberiség nagy része is.

A történet elején ismerhetjük meg a főbb szereplőket: Kiba a jégfehér büszke farkas Freeze-city-be érkezik a Virágok Hajadonjának halvány illatát követve. A paradicsom keresése miatt kerekedett fel, melynek legendáját az emberek világában a Vörös Hold (Lunar Tome) könyvéből ismerik: "Mikor a világ végéhez ér, a Paradicsom megjelenik majd valahol a földön. De csak a farkasok tudják majd, hogy merre keressék."
Nem csak ő, hanem a maroknyi, hatalommal rendelkező Nemes is meg akarja kaparintani a Virágleányt, hogy elérhessék saját paradicsomuk. A jóslat miatt mind nemes, mind közember utálja és vadássza a farkasokat, tudomásuk szerint már nincs is élő példány. (Mint később kiderül, két nemes azért tud létezésükről…)

Kiba hamar fogságba kerül, mivel büszkesége nem engedi az emberi alak felöltését, amelyen csak Hige, a nyakörves barna farkas érvei hatására változtat végül.
Sebesülten találkozik Tsume-val, a sebhelyes szürke farkassal, kit, mint később kiderül, fájdalmas múltja űzte az emberek közé, akiket csak kihasznál, hogy fennmaradását biztosítsa. Találkozásuk egyből harcba torkollik, ahol az erősebb kérdését ugyan nem tudják eldönteni, de Kiba megosztja elveit és elképzeléseit Tsume-val.
Miután Tsume hirtelen indítatásból megmenti Toboe-t, a farkaskölyköt, az a nyomába szegődik, a hovatartozás és élelem reményében.
Hige leginkább csak unalomból csatlakozik a Kiba alakuló csapatához, mert érdekesnek látja az elérhető célt, míg Tsume az elvesztett „emberfalka” miatt, ugyanis Freeze-city-ben már nincs helye, őt pedig mindenhová hűségesen követi Toboe.
Ekkor kapcsolódik a történetbe Cher a tudósnő aki, Cheza-nak vagyis a VirágokHajadonjának fejlődését tanulmányozza, jelen van Cheza ébredésénél is, amit a farkas-vér vált ki. Amikor végre elérnék a kulcsot a Holdvirág-lányt elrabolja Lord Darcia, a Darcia-ház utolsó leszármazottja…

Ennyit bevezetőnek, a történet szála folyamatosan kibontakozik, és érthetővé válik a részek során. Több történetvonalával izgalmasan váltogatja s helyszíneket, keresztezi a szereplők útjait, ezáltal is újabb konfliktusokat mutatva be.
Az anime 30 epizódból áll, amelyből 3 egyfajta ismétlés-összegzés, a farkasok érzelmeit, indíttatásait, történetét mutatja be külön-külön.
Műfaja dráma, kaland, kicsit sci-fi, megható jelenetekben bővelkedő. Története elgondolkodtató és végig körüllengi a kissé nyomasztó légkör.
Megrendítően szép…

A szereplőkről

Kiba:
Árván marad farkaskölyökként sorsa hamar véget ért volna, ha az öreg indián magához nem fogadja és fel nem neveli. Ahogy nőtt, egyre inkább érezte a késztetést, egy cél elérésének vágyát, amelyben az indián nevelője nem hátráltatta, megértette őt szavak nélkül, majd útjára bocsátotta.
Határozottsága, család nélkül maradt háttere egyre űzte a Virágok Hajadonja, majd a Paradicsom megtalálása felé. Büszkesége jellemformáló hatással van farkas társaira és a hozzá csatlakozó emberekre is.
A sorozat folyamán is sokszor megmutatkozik céltudatossága, akaratereje, olykor megmásíthatatlan makacssága, ami mindig erőt és kitartást ad neki és társainak is, akik a hosszú út során követik.



Tsume:
Múltja, kitaszítottsága miatt az emberek közt próbál megélni, ezért folyamatos emberi alakba kényszerül. Nyomorgó suhancokból csapat gyűlik köré nemesek fosztogatására, erőszakossága és határozottsága miatt őt választják vezetőjüknek. Hamarosan azonban emberei kételkedni kezdenek benne, és egyikőjük el is árulja, így már nem marad helye a városban és nagy nehezen Kiba-ékkal tart.
Konoksága, és szókimondósága végig megmarad, ám ha valamelyik társa bajba kerül, rögtön a segítségére siet.




Toboe:
Egy szegénysorú öregasszony fogadja magához kölyökként házőrzőnek, akit a fiatal farkas nagyon megszeret, tőle kapja ismertetőjét, a karperecet is. Az asszony halála után az utcára kerül, hányatott sorsa közben egy kislányt, Leara-t próbálja gazdájává fogadni, de egy ballépés miatt ez meghiúsul. Hamarosan Tsume után lohol, majd beilleszkedik a kis csapatba.
Toboe, kölyökkoránál és ártatlanságánál fogva még nem igazán ismeri az élet keménységeit. Viszont szívén viseli társai sorsát, és mindenkihez szeretettel és bizalommal fordul, holott őt sokszor kritizálják és ugratják, de ettől függetlenül társai is nagyon szeretik. A sorozat végére farkashoz méltón egészen megedződik.

Hige:
A tipikus városi kóbort testesíti meg, akinek leleményességénél és találékonyságánál talán csak a szaglása jobb (ő is megérzi a viráglány illatát). Helyzete nem rossz annyira, mint a többieké, de nem érzi jól magát szerepében, ki akar törni, amire a lehetőséget Kiba „meséje” adja. Az elején csupán unalomból, majd az út során egyre több hittel tekint a Paradicsom megtalálására.
Hige alapjába véve egy vidám jelenség, mégis át tudja érezni a helyzet komolyságát, ha a szükség úgy kívánja. Segítőkész, olykor önfeláldozó természet, akinek gyengéje a másik nem és mindenféle ehető dolog.



Cheza:
A Virágok Hajadonja, az édeni illat forrása vezeti el a jóslat szerint a farkasokat a Paradicsomba, ahol az érintetlen természet uraiként élhetik szabad életüket. A virágleányt a Darcia ház első Nemes ura hozta létre a titkos alkímiával, abból a Holdvirágból, amely az utat „kövezi ki” az élet eredetének helye felé, s ha eljön a világvége, megnyitja ezt a meseszép világot.
Cheza nem ember, nem is virág, és persze nem is farkas, egy kicsit talán mindegyik. Mégis a virághoz hasonlóan fotoszintetizál, és ha nem jut vízhez, akkor elhervad. Vannak érzései, gondolatai, ragaszkodik a farkasokhoz, és nagyon szereti őket.
Későbbiekben fény derül szoros kapcsolatára a Minden Magok Fájával.

Cher és Hub:
Valaha házastársak voltak, boldog kapcsolatukat Cher elhivatottsága a Virághajadon felé tette hideggé. Életét kutatócsoportjával Cheza vizsgálatának szentelte, ez töltötte ki minden gondolatát. Azonban amikor Darcia „visszarabolta” Lord Orkham laborjából a virágleányt, élete céltalanná vált, ezért az elrabló nyomába szegődött, s ekkor ismerte fel, hogy a farkasok képesek emberi alakot ölteni.
Hub nyomozói munkáját hátrahagyva indult rejtélyes körülmények között eltűnt ex-felesége nyomába, aki a „virágok-öntözése” rejtjel hagyásával vezeti rá Hub-ot a Vörös Hold könyvének megtalálására, ami alaposan megváltoztatja életét.
Hosszú és viszontagságos úton találkoznak ismét és teljesítik be választott sorsukat.

Quent Yaiden és Blue:
Quent egyszerű életet élt családjával, mígnem egy alkalommal hazatérve házát felgyújtva találta, felesége és gyermeke testén pedig farkasok lakmároztak. Legalábbis így látta… A fájdalomba némiképp beleőrülve indul farkas vadászatra hű kutyájával, Blue-val, gyermeke kedvenc játszótársával. Az emberek mindenhol őrültnek nézik, ugyanis nem hisznek már a farkasok létezésében, csak ő hajtogatja folyton részegen:
"A farkasok köztünk élnek, csak megtévesztenek, megbűvölnek minket, embereket. Bárki lehet farkas. Valaki, aki mellett az utcán elsétálsz, valaki, aki mellé a bárban leülsz. Ne farkast keress, hanem embert."
A VirágokHajadonjával történő találkozás után Blue-ról több dolog is kiderül, ami végül más irányba tereli útját, de gazdája iránti szeretete és hűsége soha nem apad.

Lord Darcia és Hamona:
Darcia és szerelme Hamona egy eszményi világban élt, mielőtt az elpusztult volna, és a családjukat súlytó „Paradicsom” átok Hamona lelkébe nem oltódott, amitől a gyönyörű Nemes hölgy a hamis Paradicsom álmába zuhant, amely egyre jobban elemészti a lelkét.
Az álomból Darcia a Cheza által meglelhető Édennel akarja felébreszteni, hogy újra boldogan élhessenek.
Darcia elég összetett személyiség, őrületbe hajló szerelme, majd később bosszúvágya teszi a farkasok legnagyobb ellenségévé, százával mészárolja őket, amikor teheti. Néha elég nehéz eldönteni melyik oldalon is áll…

 

 

 

 

 

Lady Jaguara:
Történetének szála elválaszthatatlanul összefonódik Darcia-éval, ő Hamona ikertestvére, aki szintén szerelmes Darcia-ba. Elszánt, szintén kissé őrült Nemes, a legnagyobb, legerősebb. Más célok miatt ugyan, de ő is meg akarja nyitni a Paradicsomot, a Nemesekét, de még inkább azt, ahol Darcia-val boldogan élhet.
Egész farkas falkákat írt ki, húsukat eszi, s vérükkel szomját csillapítja, az őrült mészárlásokra külön páncélos farkas-vadász egységet hozott létre. Rengeteg aljasságára derül fény az anime során, bevethető fegyvereit - legyen szó emberről, farkasról, csatahajóról - tekintet nélkül bocsátja harcba, és olykor pusztulásba, terve megvalósításának érdekében.
Fővárosa a természetellenesen rendezett és lelkileg megnyomorított emberekkel telezsúfolt Lost-city.



Lord Orkham:

Az egyik nagy Nemes, aki erotikusan túlfűtött karneválok vörös hangulatával vette körül magát. Ő rabolta el a Dárcia-háztól a Virághölgyet, s bocsátotta Freeze-city-ben lévő laborja rendelkezésére. Később a meginduló Jaguara csapataival kerül harcba…


Zari és Cole:
Egy nyomorgó városmaradványban él Zari és falkája, az alkalmankénti munkákat megalázó kutya-munkával végzik el, ahol moslék a fizetség. Kiba megrendül ennek az erkölcsi és fizikai nyomornak a látványától, nem bírja feldolgozni, miért nem keresik ők is a Paradicsomot. A válasz erre a múlt: Zari és régi falkája az ifjonti hévvel, már elindult egyszer az Éden keresésére, de az út során mérges gázok megölték Zari kivételével mindőjüket. Cole talán a párja, ő ad Hige-éknek élelmet titokban.











Myu:
Gyönyörű hiúzlány, akivel Kiba akkor találkozik, mikor a Csontsivatag nevű helyen kifáradva a mérgező fű alá fekve eljutott az Örökkévalóság kertjébe. Myu már nem hagyhatta el a helyet, mert elfeledte előző életét és szeretteit, ezért azt szerette volna, hogy Kiba örökre vele maradjon.




Ikh:
Egy indián, aki vendégül látta a farkasokat, ugyanis törzsében hitük szerint testvérként kezelték őket. Toboe fontolóra vette, hogy velük maradjon-e, és ezáltal kikerülje a megmérettetéseket.




Hanobito:

Egy vénséges Virágleány, akit többekkel együtt szintén az első Darcia készített, de ő elszökött és várta az igazi Virághajadont, aki megmentheti őt.

Befejezésül végül a nyitó és zárómondat:
"Nincs olyan hely, hogy Paradicsom. A világvége után nincsen semmi. Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget."

Így mégsem érhet véget a létezés. Egy új kezdethez viszont előbb el kell jönnie az előző végének...

 

Cheza - 2008-07-15 19:07:29
Ez az anime a legkirályab a legszuperebb és a legjobbbbbbbb :D

 

Lucky - 2009-03-25 16:53:57
Toboe most lány vagy fiú? Mert mindenki mást mond, már nem tudom, mit higyjek! :S

 

GG..54 - 2009-03-29 11:38:47
Blue .Őtúgy tudom hogy az út során a többi farkassal lenni.

 

Toboe - 2009-04-06 17:33:45
Miért csak 30 rézből áll? Kérem a folytatást!!!!

 

naomi777 - 2009-06-16 17:22:00
Toboe fiú!:)És ez fix!CSak azért lányos a külseje,mert még kölyök.:DRemélem tudtam segíteni!

 

Adri - 2011-05-26 17:17:38
Amúgy Toboe lány... Tsume és Tomoe szerelmesek...És Tsume persze hogy fiú!Aki nem hisz nekem...Sajnálom!

 

Adri - 2011-05-26 17:18:31
bocsi elírtam *Toboe

 

uszasza99 - 2011-12-10 18:16:52
sziasztok hol tudom ezt a filmet megnézni? Előre is köszönöm by:Szasza

 

Hehe - 2012-03-23 16:20:55
Az AnimeAddicts-on magyar felirattal van.

 

 

 

Navigáció
Írások száma: 58
 
Kategóriák:
Novella ( 19 )
Versek ( 14 )
 
Partnereink
Takácsandrea fotográfus
Wellness Praktikák Blog