Keresés a lapon:
<< Vissza
Feng Shui elmélet és gyakorlat
Sydd - 2007-08-30 14:25:03
Ezoterika, Filozófia, Gyógyítás, Művészet, Természet

A cikk betekintést nyújt a feng shui elméletének és gyakorlatának alapjaiba.

1. A Feng Shui jelentése és rövid története

A Feng Shui jelentése a dél-kínai nyelvjárásban szél (feng) és víz (sui). Története több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az ősi Kínában az emberek hosszú időn keresztül vándoroltak, és számos helyen telepedtek le újra és újra. Rájöttek, hogy az egyik legfontosabb dolog, amikor új lakóhelyet választanak maguknak, hogy megfigyeljék a természet egyes elemeinek e helyre tett hatását, értékeljék, majd ez alapján meg tudják ítélni, mennyire lesz tartós az épület, mennyire lesz „nyugodt” és „békés”, „egészséges” életük.

Valószínűleg nyelvileg a „víz” és „szél” arra utal, hogy a nem megfelelően kiválasztott, magas helyre épített házat rettenetes erővel képes ostromolni az év néhány szakában a hegyek között felgyorsuló szél, míg a túlságosan mélyre, meggondolatlanul megépített épület pedig árvíznek van kitéve. Mivel nem ültek sátorban egy éven keresztül, hogy elemezzék a természet viselkedését a területen, ezért ki kellett fejleszteniük egy megfelelő módszert, amellyel rövidebb idő alatt képesek megfigyelni az őket érdeklő tényezőket.

Így jött létre a Feng Shui tudománya, amely több ezer évnyi megfigyelésen, gyakorlaton múlik, és amelyet átsző a kínai hagyomány, kultúra és hit is.

A nyugaton fellelhető tudomány, ami kevésbé mély vallási alapokon fekszik – a radiesztézia. Ez ingával vagy varázspálcával történő bioenergia mérésre szolgál. Megállapítható vele például a föld alatti erekből kiinduló káros sugárzás pontos helye, vagy akár az is, hogy hol érdemes megpróbálni kutat fúrni, ha vizet keresünk. Ez a módszer nagyon hatásosan párosítható a feng shuival - kiegészíti azt, illetve megfoghatóbb, kevésbé filozofikus, gyakorlatorientált eszközt ad a nyugati ember kezébe, hogy megértse és használja a feng shuit.

Ahogy a régi kínaiak tartották – a ház élőlény, saját energiaáramlással, ugyanúgy lehet beteg vagy egészséges, mint az ember, aki benne lakik.

2. Chi és Sha

A Chi (Qi, Prána, Bioenergia/Életenergia) számos kultúrában megjelenik, mint egy „láthatatlan”, de érzékelhető energiarács, ami áthat minden élőt, és amely működtet, táplál minket. Rengetegféle megközelítése létezik az életenergiának – ilyen a reiki vagy pránanadi-féle kozmikus energia, a Tai Chi-nál testben keringetett chi, vagy a pszi sebészetnél használt „pszi” energia. Gyakorlatilag mindezek az „univerzum” energiájának különféle megjelenési formái, amit az alapján csoportosítottak, hogy éppen milyen oldalról figyelték meg bizonyos célok elérésének megértéséhez.

A Feng Shui gyakorlatához háromféle energiát kell megkülönböztetnünk. Az egyik a testben keringő energia, ami - akár csak a vérnek - folyamatos áramlásával és tisztaságával garantálja életfolyamataink helyes működését – ez az „Én”.

A másik energia, amit Kozmikus vagy Univerzális Chinek szoktak nevezni (megjegyzem, hogy e fogalmat többféleképpen is használják) a külső világban működő chi, ami a „nem-Én” - ez más életfolyamatokra van közvetlen hatással. Ezek azok az energiák, amik csak közvetve hatnak ránk – közvetlen energiarendszerünkre.

Chi sokféleképpen megjelenhet, de mindig szorosan kapcsolódik valamiféle életfolyamathoz - tudathoz. Gyakorlatilag felfoghatjuk úgy is, mint egy filozofikus megközelítés a világ működésére, táplálására, ez elég a Feng Shui szempontjából. Így ahol oxigén, ott chi, ahol mozgás, ott chi, ahol hő ott chi van – tehát egyrészt vannak a fizikai létezéshez kapcsolható elemi energiák – szélfújás, erdőtűz, vízfolyások. Ezen túl vannak a fizikai létezéshez nem kapcsolható energiák, amivel a Feng Shui külön foglalkozik – ilyen például egy bármilyen lény (pl. visszajáró lélek) érzelme.

Van egy másik megközelítése is a Chinek, amivel szintén egy újabb nézőpontból vizsgálható meg : minden anyagnak van bizonyos frekvenciatartománya, ahol az anyag létezik (rezeg). Amit „fizikai” világnak nevezünk egy bizonyos frekvenciatartományt takar. A Chi ezen túl, finomabb rezgéssel létezik, ugyanúgy képes változni, átalakulni, mint a fizikai világ, csak ennél jóval gyorsabban.

Az emberi energiarendszernek megvan az „egészséges” rezgése. Amikor egy – mondjuk – máshogy rezgő chi hat rá, képes az energiarendszert „lehúzni”. Ez kezdetben fáradság, kedvtelenség, levertségben nyilvánulhat meg, de hosszútávon akár fizikai szinten is megjelenhet betegségek formájában. Így amikor negatív energiáról beszélek a cikkben, az a saját energiarendszerünk frekvenciájára károsan ható energiát jelenti. A Feng Shuiban ezt nevezik Sha-nak, és máris megfogalmaztuk a harmadik fontos energiát. Egyszerűen szólva – ahol az életenergia „iható”, ott „Chi”, ahol megromlik, ott „Sha”.

3. Yin és Yang

Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk a hatásokkal, megértsük őket, és változtassunk rajtuk, különféle módszereket kínál a Feng Shui. Az egyik ilyen a nyugati világban már régóta közhellyé vált „Yin és Yang” elve.

A Yin a nőies, lágy, sötét, nedves, gömbölyű, belső, bensőséges, nyugodt, mozdulatlan, intuitív, mély, hűvös megjelenést jelenti, míg ezzel ellentétben a Yang a férfias, durva, világos, száraz, szögletes, külső, külsőséges, aktív, mozgó, elemző, magas, forró tulajdonságokkal bír.

Ez nagyon könnyen megérthető, csak gondoljuk végig teljesen függetlenül mindentől, hogy a mai világban mit nevezünk nőiesnek és férfiasnak, és bár ezek a fogalmak nem fogják teljesen lefedni a Yin és Yang-ot, de hozzásegíthetnek a pontosabb megértéshez, és képessé tehetnek a megkülönböztetésre.

Például: a férfi izmos, a nő testét bőr alatti zsír fedi, így vonalai lágyabbak. A férfi kifelé aktívabb, míg a nő befelé passzív. A férfiak elemzők, a nők intuitívabbak. Természetesen ezek csak durva általánosítások, és példák a különbségek megértésére, mivel egyetlen férfi és egyetlen nő sem Yin vagy Yang, hanem a kettő együtt (egyéntől függő arányokban).

Jó gyakorlat, hogyha körbenézel a szobában, és megfigyeled az egyes tárgyak alakját, színét, mintázatát, és besorolod őket Yin illetve Yang szerint. Magyarázd is meg, miért oda tennéd, írd fel valahova. Utána nézd meg ugyanazt a tárgyat egy másik napszakban, vagy napon, amikor más a hangulatod, mások az érzelmeid, és sorold be újra. Így észrevehetsz más nézőpontokat is egyazon tárgy esetén.

Ezután írd össze, hogy a nappalidban, a hálószobádban, a dolgozószobádban milyen energia van túlsúlyban. Dolgozószobára sok esetben inkább a Yang, míg hálószobára a Yin energia jellemző.

Vesd össze az eredményt a megadott szobában támadó érzéseiddel, milyen irányba befolyásolja a szoba a hangulatod? Pl. lehetséges, hogy egy durván túlsúlyban lévő Yang hálószobában álmatlanságtól szenved valaki. Természetesen ez csak „nagy általánosság”, és ez is teljesen egyéntől függő.

4. Az öt elem

A kínai filozófiában öt elemet különböztetnek meg egymástól, ezen elemek építik fel a világot, illetve minden létező dolog kapcsolható 1-1 elemhez. Vizsgálandó mind a lakókra, mint a lakókörnyezetre jellemző uralkodó elem.

A tűzelem a nyárnak felel meg, a hőség, a forró, sokszor égető vágyak, aktív kiáramlás, tettrekészség, cselekvési kényszer, felületesség. Felfelé áramló energia. Színe a vörös és a tűz különböző árnyalatai. Az ilyen emberek képesek elérni céljaikat pontosan, ahogy a köznyelv mondja: „tűzön vízen át”. Negatív értelemben képesek rá, hogy bele-belekapjanak dolgokba, és félbehagyják őket, mivel már újabb dolog érdekli őket, újabb dolog iránt ég a tűz bennük. Lakhely szempontjából a legmelegebb helyek: konyha, tűzhely, kazán…stb felel meg neki.


A föld elem a késő nyár, a termékenység, az aratás, olyan, mint a naplemente előtti órák. Békés, nyugodt, kiegyensúlyozott, csöndes, a munka utáni megpihenés. A föld mozgása kiterjedés és összehúzódás – ez határozza meg bolygónk felszínét is. Színe a barna, sötét sárga, okker.

A fém elem erős egyéniséget takar, ez az ősz, az elmúlás, az alkalmazkodás. Azok az emberek, akikben a fém dominál, tudják mit akarnak, és azt is, hogy mit nem. Szeretnek kompromisszumot kötni, de ha kell harcolni is képesek. A kiegyensúlyozott életet élők között, itt jellemző leginkább a későn érő típus, aki hosszú időn át – akár egész életén át – keres a világban, sokszor önmaga sem tudja mit. A fém mozgása befelé húzódás, ahogy a föld összenyomja a kristályokat, melyből fém keletkezik. Színe a fehér és az ezüstös színek.

A víz elem a tél, csönd, nyugalom, mélység, forrás, kitörés/feltörés, lágyság, szétfolyás, hideg. Azok akikben a víz elem a domináns gyakran lehetnek fázósak, testi-lelki melegségre vágyók. A víz mozgása a lefelé áramlás és szétterjedés, ahogy a zuhatag aláhull, majd beteríti a talajt. Színe a kék és árnyalatai.

A fa elem a tavasz, az ébredés szimbóluma. Ez az életerő, a magasra törés, a szilárdság, keménység, rendíthetetlenség, növekedés, kiválasztás, védelem, kapcsolat ég és föld között, az egészség, és a stabilizálódás. Mozgása a kiterjedés, ahogy a fa nő – kora előrehaladtával törzse egyre terjedelmesebb lesz. Színe a zöld és árnyalatai.

Az öt elem körforgásban áll egymással, ahogy az évszakok is. Két ciklust ismerünk, a teremtő ciklus a következő:

A Fa (tavasz) táplálja a Tüzet (nyár) – a tűz megeszi a fát. A Tűz táplálja a Földet (késő nyár) – hamut ad a földnek, földdé emészt. A Föld táplálja a Fémet (ősz) – a fém a földből ered. A Fém táplálja a Vizet (tél) – olvadt fém a víz. A Víz táplálja a Fát.

A pusztító ciklus pedig:

A Fa rombolja a Földet – tápanyagot eszik belőle. A Föld rombolja a Vizet – beszívja. A Víz rombolja a Tüzet – eloltja. A Tűz rombolja a Fémet – megolvasztja. A Fém rombolja a Fát – kivágja.

Az öt elem egymásra hatását a ciklusokból lehet kiolvasni, amely már a gyakorlatban is alkalmazandó. Meghatározható, hogy egy szobában milyen elem uralkodik az alapján, hogy milyen anyagok, színek, formák a dominánsak. Pl. vizes szobában lehet akvárium, hullámzó függöny, kék asztalterítő és szőnyeg, kerekded formák, fehér fényű lámpa, apró szökőkút, vízre utaló képek, festmények.. satöbbi. Az egyes elemek uralmát a lakók személyiségéhez, dominanciájához kell mérni, de általános elvek, hogy például a vörös és a kék színek nem túl szerencsések együtt (víz és tűz), de ugyanígy a barna és a kék (föld és víz), vagy zöld és ezüst (fa és fém)…stb.

5. A Bágua

Ez egy nyolcszög alakú térkép, amivel meghatározhatjuk egy szoba, ház, kert részeit. Olyasmi ez, mint egy egyszerű térkép az emberi testről. A bágua sarok és oldalpontokból áll. A kiindulási pont a nyolcszög alsó oldala, a karrier oldal, amit a tudás és a barátok határolnak. Baloldalon található a család és az egészség, amit a gazdagság és a tudás sarkok határolnak. Szemben a hírnév, ami leginkább saját magunk megbecsülését takarja, a gazdagság és a partnerkapcsolat sarkok által határolva. Míg jobbra a gyermekek, ami a játék, tisztaság, ez a partnerkapcsolat és a barátok által határolva.

Ha megnézed a bágua térképet, látható, hogy minden oldal, és a határoló sarkok logikai kapcsolatban állnak egymással. Például a biztos karrierhez tudás kell és barátok (támogatás). A családhoz és egészséghez tudás és gazdagság (ez nem csak a fizikai gazdagságot jelenti, hanem az ötletgazdagságot, a kreativitást, ez az ami az életben maradáshoz, az alkotáshoz szükséges). A hírnévhez és megbecsüléshez elengedhetetlen az előbb megfogalmazott gazdagság és a partnerkapcsolat (biztos társ, háttér és támogatás). A gyermeki tisztaság, kíváncsiság, vagy magához a gyermekhez szükség van mind barátokra, mind partnerkapcsolatra, míg a megfelelő partnerkapcsolathoz és barátokhoz is szükség van ezekre a gyermeki képességekre.

A bágua középpontja az energiaközpont, ez a hely leginkább a „koronacsakrához” hasonlítható. A szoba/ház ezen részét tisztán kell tartani, ez a hely megfelelő a pihenéshez, meditációhoz.

Külön külön nem térek ki a bágua egyes oldalai és sarkai jelentésére, illetve a szimbólumok megerősítésére lakóterületünkön, de jó módszer, hogyha minden egyes területre leülsz, és meditálsz a megadott fogalmakon. Így kialakíthatod, neked mi a karrier, a tudás, a család, a gazdagság, a hírnév, a partnerkapcsolat, a gyermekek, a barátok.

Jó mód az egyes területek aktiválására, kiemelésére, a bágua szerinti színt dominánssá tenni azon a részen.

Ide tartozik egy olyan eszköz, amit Bágua (pakua) tükörnek hívnak. Kapható különböző méretekben, anyagokban – gyakori az égetett vagy vésett fa, illetve az üveg. Úgy tartják, segít távol tartani a helyiségekből a káros energiákat, kísérteteket, és az adott helyiség falára szokták akasztani.

6. A Feng Shui eszközei, hogyan tegyük kellemesebbé környezetünket?

Számos lehetőség közül választhatunk. Az eredeti, kínában alkalmazott Feng Shui leggyakrabban olyan lakberendezési elemeket használ, amely megfelelő szimbolikus jelentéssel bír, így befolyásolva az adott tér bizonyos energiatípusainak súlyát.

A legfontosabb, amire mindenképpen oda kell figyelni, hogy minden egyes felhasznált eszköz természetesen hasson, érezzük, hogy beleillik a mindennapi környezetünkbe. Sajnos az eredeti tárgyak némelyike többnyire keleties hatású, ami nem feltétlenül megfelelő mindenkinek, viszont a nyugati lakberendezés is rengeteg módot ad a tér befolyásolására.

A legegyszerűbb módosítások a képek. Egy kép mindig jelentéssel bír, legyen az egy gyönyörű őszi, nyári, tavaszi vagy téli táj, egy magányos puszta, vagy egy népes városi utca; hűvös vízesés vagy forró homoktenger. Mindenféle alaptételen túl, nekünk kell megválasztanunk, hogy mi az az elem, amire szükségünk van bizonyos terekben. Például míg egy hatalmas fenyőket tartalmazó kép kellemesen nyugtatóan hathat egy hálószobában, egy sivatagos forróság annál kevésbé. Itt kezdődik a Feng Shui térrendezés, gondold végig, hogy mi az a hely ahol a legszívesebben dolgoznál – kert, csendes erdő, nyüzsgő iroda – mi pörget fel, mi lazít el – és ez alapján próbáld az adott teret berendezni.

A másik megközelítési mód a színek, amelyek szorosan kapcsolódnak a képekhez, hiszen ezek is egy-egy színt tesznek dominánssá általában. A falak, az ablakkeretek, az ajtók szegélylécei, a csillár vagy éppen egy színes izzó ami színessé tud tenni egy szobát. A színeknél érdemes alkalmazni a báguát illetve az öt elem filozófiáját, ezek mellett pedig a megérzéseket, és hangulatváltozások megfigyelését, amellyel a saját magunknak legtökéletesebb helyszíneket teremthetjük meg mind munkára, mind pihenésre vagy szórakozásra.

A harmadik lehetőség a Feng Shui numerológiai megközelítése. Ezt sok szakértő abszolúte kihagyja a gyakorlatból, de érdemes lehet megpróbálkozni vele. Ennek alapja, hogy adott egy 42.96 cm –es szakasz, ami 8 részre van felosztva, majd ezen részek is még egyenként 4-re. Az egyes szakaszoknak pozitív illetve negatív hatást tulajdonítanak. Az egyes fő szakaszok 5.37cm-esek, az alszakaszok 1.34cm hosszúak. Érdekes megjegyezni, hogy sok nyugati „méret” ez alapján a negatív tartományba sorolódik (pl. ablakok illetve ajtók méretei).

A mérettáblázat:

CSAI - Gazdagság (0-5.37cm)
a) Szerencse közeleg
b) Bőség erőforrás
c) Hat harmónia és szerencse
d) Bőség és virágzás

KUAN – Hivatali Hatalom (21.49-26.85cm)
a) Bőséges élelem
b) Mellékes jövedelem, lottónyeremény
c) Gyarapodó jövedelem
d) Gazdag és nemes

PING – Betegség (5.38-10.74cm)

a) Vagyonvesztés
b) Közigazgatási kellemetlenségek

c) Súlyos büntetés, börtön

d) Árvaság vagy özvegyi sors

CSIE – Katasztrófa (26.86-32.22cm)
a) Halál és elválás
b) Utódok elvesztése
c) Otthon és állás kényszerű elvesztése
d) Pénzveszteség

LI – Elválás (10.75-16.11cm)
a) Jómód elutasítása
b) Pénzveszteség
c) Család, megtévesztés
d) Totális veszteség

HAI – Ártalom és Sérülés (32.23-37.59cm)
a) Katasztrófák és szerencsétlenségek
b) Esetleges halál
c) Vonzott betegség
d) Per, veszekedés

JI – Nemesség és Egység (16.12-21.48cm)
a) Új utód
b) Nyereséges bevétel
c) Tehetséges gyermek
d) Igen szerencsés és virágzó

PEN – Tőkeforrás (37.60-42.96 cm)
a) Gazdagság érkezik
b) Hivatali előmenetel
c) Dúsgazdagság
d) Mindenből bőségesen jut


Formák

Az egyik legfontosabb, de már nem annyira könnyen megtehető, illetve nagyobb kreativitást igénylő átalakítások a formákkal való játék. Minden forma meghatároz egy adott elemet, ezáltal befolyásolva a tér energiaelosztását. A legegyszerűbb példa, amivel megérthető a formák fontossága a kés. Ahogy rengeteg filmben is megszúrnak embereket éles tárgyakkal, ez óhatatlanul a tudatalattink része. Szemben állni egy hegyes, éles tárggyal nem kellemes, feszélyezetté tehet, mintha veszélyt rejtene, ami bizonyos módon igaz is.

Egy lakótérben ha nem is tudatosul, hogy nap mint nap milyen formákkal állunk szemben, hangulatunk ígyis-úgyis reagál ezekre. Egy nyitva hagyott szekrényajtó, aminek éle és hegyei felénk mutatnak, egy kiugró fal sarka, ami szinte nekünk szegeződik. Mindezek negatív hatással befolyásolhatják a lakó közérzetét, mintha mindig támadásnak lenne kitéve a saját otthonában. Ezeket a részeket fel kell mérni a helyiségekben, megfigyelve, hogy milyen érzéseket-gondolatokat kelt, majd tompítani kell a hatását. Természetesen a szoba kiugró sarkát nem kell vésővel és kalapáccsal lebontani, vannak erre finomabb, de hasonlóan eredményes módszerek. Házépítéskor pedig megéri odafigyelni ezekre alapból.

Ahhoz, hogy pontosan lássuk a támadást, először el kell képzelnünk, hogy a bejáraton (ahol mi főként ki-be közlekedünk a lakásba-házba) belép a chi. Ezt afféle légáramlatnak érdemes elképzelni. Az első helyiség máris döntő az áramlás további sorsát illetően, és mivel általában nem ez az a szoba, ahol a legtöbb időt töltjük, sok esetben a központi helyiséget a chi már valamilyen befolyásolással éri el. Figyeljünk rá, hogy közvetlenül ne pakoljunk semmit a bejárati ajtó elé, ne legyenek kiugró sarkok vagy hegyes tárgyak, amelyeken keresztül mintegy élesen „kilövődik” az energia. Nekünk sem mindegy, hogy amikor először belépünk egy szobába, egyből szemben találjuk magunkat valami akadállyal, vagy kellemes „üres” tér fogad minket. Nem vágyunk rá, hogy kerülgessük a dolgokat, és mégis – rengeteg helyen az előszoba rendkívül pici, és zsúfolt helyiség.

A chi a falakról visszaverődik, akárcsak mi. Képzeljük el a különbséget – belépünk egy lakásba, ahol a 3 négyzetméteres négyzet alakú előszoba falával találjuk szemben magunkat, vagy szemben egyből tágas ajtó nyílik a következő (esetleg fénnyel-élettel teli) helyiségre.

Minden helyiségben az ajtótól (ami a főbejárattól vezet ide) az ablakig áramlik a chi.

A hálószoba például egy kritikus pont. A legfontosabb, hogy ne feküdjünk a chi útjába (tehát az ajtó és az ablak közötti áramlásba). Ez ugyanolyan káros hatású, mintha állandó (akár nagyon gyenge) szellő útjában feküdnénk. Talán mindannyian tapasztaltuk már milyen, amikor sok órán keresztül fúj a szél pontosan ugyanazon az egy testrészünkön.

Az energia útjának befolyásolására használhatóak különböző eszközök, például a csengők és kristályok, amik lassítják, harmonizálják, vagy szétszórják a „chi sugarakat”. Túl hosszú, egyenes szakaszokon a chi felgyorsul, ami hasonló, mint amikor „huzat” van a lakásban. Ennek a tompítására érdemes felakasztani az adott helyiségbe (ahol a gyorsulás történik) például egy szélcsengőt. A hegyes sarkok tompítására, pedig a sarok elé kristályt, ami begyűjti és szétszórja az éles energia sugarat.

Ennél jobban nem akarok belekavarni ebbe a témába, szerintem mindaz amit itt leírtam elég, hogy felmérhesd a lakhelyed, és amennyiben érdekesnek találod a témát, rengeteg jó és kevésbé jó könyvet lehet fellelni, illetve tanfolyamot találni.

7. Sugárzások, radiesztézia

Rengeteg sugárzás ér minket nap mint nap, melyek jelentős része a földből származik. Bolygónk élettevékenységének, belső mozgásának hatására keletkeznek a földsugárzások, melyek lehetnek hasznosak illetve károsak, attól függően, hogy milyen életritmust testesítenek meg.

A sugárzások hatnak az aura különböző rétegeinek rezgésszintjére, és azt befolyásolva fejtik ki hatásukat mindennapjainkra. Hasznos sugárzás például a piramisok energiarendszere, illetve híres katedrálisokat, ősi épületeket (Stonehange) is ilyen hasznos földsugárzásra építettek, de sokat lehet hallani például dombokról, ahol „csodásan gyógyulnak a betegek”.

Leggyakrabban azonban lakóhelyeink nem ilyenekre épülnek. A föld alatt húzódó erek, gyors vízfolyások – ahogy a víz a kövekkel súrlódik - pont az ellenkezőjét érik el, gyengítik, kimerítik az aura bizonyos részeit. Egy ilyen vízfolyás hatása akár 60 méter magasban is érzékelhető, ezért még a tizediken lakók sincsenek biztonságban. A földsugárzások hatása hasonlatos az átsüvítő erős szélhez, amely fizikailag hiába ütközik vissza a ház faláról, hatása több méterre a falon túl is érzékelhető.

Több féle káros földsugárzás van, melyeket csak megemlítenék:
Vízér – gyors vízfolyás a föld alatt, amely súrlódási energiával befolyásolja a környezete chi áramlását
Elektromágneses sugárzás – az összes elektromos energiával hálózott helyiséget érinti, a kábelben futó energia hasonló módon befolyásolja környezetét, mint a vízér
Hartmann sugárzás – a Föld mágneses sugárzása.

A sugárzások felmérésére nagyszerű módszer a Radiesztézia, mely különböző eszközeinek segítségével (inga, varázsvessző) felmérhetőek a térségen áthúzódó energiasugárzások.

Legjobb védekezési módszer a tér átrendezése (pl. ágy áthelyezése olyan helyre, amin nem húzódik át káros sugárzás), illetve ha ez nem oldható meg, különböző „árnyékolási” módszerek állnak rendelkezésünkre – réztárgyak (gyűrű, csillag), fekete műanyag „tükör”, valódi tükör lefelé fordítva az ágy alá – amelyekről úgy tartják, hogy visszaveri, semlegesíti az ilyen sugarakat.

 

 

 

Navigáció
Írások száma: 58
 
Kategóriák:
Novella ( 19 )
Versek ( 14 )
 
Partnereink
Takácsandrea fotográfus
Wellness Praktikák Blog