Keresés a lapon:
<< Vissza
A vérfarkas
Aithinne - 2008-08-28 10:41:48
Fantasy, Novella, Természet

- Talán igen.

       A sírkő mellett térdel, ami sápadtan mutat az ég felé, pont a teliholdra. Vajon véletlen? Nem valószínű…
       Messziről úgy néz ki, mintha rég nem látott kedveseként ölelné a hideg követ, pedig az egyetlen, ami itt tartja, az a durva kenderkötél. Nagyon szorítja kezét, a vérkeringés is már régen megállt benne. Alig várja, hogy végre vége legyen ennek az egésznek.
Minden, ami fehér, sziporkázik a sötétben, utat-mutat. Csak egy kis fekete folt van a kövön: apró vértócsa, hisz ez is az éjhez tartozik – így fekete.
       Már két órája vár, de mégsem mutatkozik végzete. Az életén gondolkozik, ami eddig történt vele, és ami ezután történhetett volna még. Várni már megtanult, csak ne lenne ennyire hideg… Érzi, ahogy libabőrös lesz az egész teste. Érzi, hogy már itt van, s őt figyeli éjnél sötétebb szemeivel. Megpróbál elájulni, hogy ne érezze majd a testébe hasító fájdalmat – sikertelenül. A többibe, a halálba már beletörődött, de fájdalmat nem szeretne. Félni is már régen elfelejtett.
       Fűszálak súrlódnak egymáshoz, levél zörren. Komótosan, a levegőbe bele-bele szimatolva közelít a lányhoz. Már hosszú órák óta itt van, a környezetével, a lány illatával ismerkedett, az idő nem fontos. Tudta áldozata nem fog megszökni előle. Számos mérföld távlatából érezte a friss vér illatát. Már kezdte az egész tudatát kitölteni ősi ösztöne, ő mégis ellenállt.
       Egyre közelebb lépett, mindig csak egy méternyit haladva, majd megnyalta áldozata kezét. A hideg, de élettel teli ujjakat. Érezte a fiatal testen végigfutó borzongást, növekvő félelmet. Hirtelen gondolt egyet, mögé került, majd elharapta köteleit. Sohasem szerette a könnyű zsákmányt. Mindig is kedvelte a vadászat izgalmait, érezni a menekülő zsákmány alárendeltségét.
       A lány arrébb futott, megtorpant, majd halvány mosollyal az arcán visszasétált és félénken végigsimított a feszülten várakozó farkas fején. Mivel megtorlást nem kapott ezért a mozdulatért, így bátorságot gyűjtött és átölelte vékony karjaival. Furcsán virítottak a fehér karok a sötét szőrmén.
       A farkas meglepődött, pedig ez elég ritkán szokott megtörténni vele. Nem tudott semmit sem tenni, még megmozdulni sem. Főleg bántani nem bírta ezt a kis teremtést.
A lány csak várt és várt, a farkas nyakára borultan. Talán még sohasem kapott ennyi szeretetet, mint amennyit ettől a vadon szülöttétől. Nem mozdult. Nem akart elmenni, úgy érezte itt a helye.
       A farkas óvatosan belecsípett a ruhája ujjába és vezetni kezdte a sötét erdő felé. Lassan haladtak, a gyermek sokszor megbotlott a gyökerek kusza szövedékében, míg végül a szelíddé-ölelt farkas a hátára vette.
       Röpke óra elteltével egy barlanghoz értek. Ott bevezette a kis szőkeséget a sarokba, egy kis avar halomra tette le és mellé feküdt, hogy felmelegítse a vacogó testet.
A kislány azóta az erdőben él a vérfarkassal. Kevesen tudnak róluk és még kevesebben látták őket. Csak néha hallani azt a csilingelő kacagást, ami a fák közül hallatszik ki.
       Ez egy kivételes alkalom, egy különleges farkas és egy különleges leány egymásra-találásáról. Így hát nem ajánlom, hogy bárki is megpróbáljon megszelídíteni egy vérfarkast.

Nem tudni, hogy sikerülne-e.

 

 

 

Navigáció
Írások száma: 58
 
Kategóriák:
Novella ( 19 )
Versek ( 14 )
 
Partnereink
Wellness Praktikák Blog
Wellness Praktikák Blog